Munkák melyekre szükségük lehet

Geodéziai, talajlaboratóriumi, építészmérnöki valamint épületszerkezeti szakvéleményekhez kitűnő szakembereket tudunk ajánlani Önnek.
Értéknövelő hatású az esztétikum
Egy ingatlan esztétikai hatását emeli, az a külső megjelenítés , amit a belsőépítészeti kivitelezés tud nyújtani. Elsősorban stukkók, rozetták, oszlopok stb készítésére gondolunk, de egyedivé varázsolhatjuk ingatlanát, egy szép mozaikkal, egy festett üvegablakkal, de egyedi készítésű lakberendezési tiffany tárgyakkal is.
Nagyértékű,nagy múltú ingatlanok esetén ősi családi címerek kivitelezését ajánljuk az Önök figyelmébe.
Mind emellé társulhat, feng shui lakberendezési tanácsadásunk is
Ismeretterjesztő , ingyenes előadásunkhoz helyszínt keresünk!
Várjuk, olyan, magánszemélyek, intézmények jelentkezését, akik szívesen adnának helyet, egészség megőrzéssel kapcsolatos ismeretterjesztő, bemutató jellegű előadásunkhoz.
Akik e programhoz helyet biztosítanak, és részt vesznek a közönség szervezésébe ingyenes radiesztéziai felmérést, vehet igénybe. Kérjük, hogy a középső mezőben feltüntetett telefonszámon jelezzék a lehetőséget az együtt működésre.
Bemutatkozom Önöknek
1. Szokta e átrendezni lakásában a fekhelyeket?
2. Nyugodtan tud –e ágyában pihenni?
3. Ok nélkül szokott –e fájni a feje?
4. 1 élőlénynél (ember, állat) többnek volt ,e jelenlegi lakásában rákos daganata?
5. Van e ismeretlen eredetű, még nem tisztázott allergiás megbetegedés a családjában?
6. Eredménytelenül kezelnek e valakit Önöknél cukorbetegség ellen?
7. Légúti megbetegedések előfordulnak e gyakran?
8. A család férfi tagjainak van-e prosztata, illetve impotencia problémája?
9. Vesekövet, vagy epekövet fedeztek e fel a családban?
10. Érez-e indokolatlanul, állandó levertséget?
11. Van e , a családban kisgyermek aki nem tud a saját ágyában aludni?
12. Ideg, vagy pánikbetegséget ismertek e fel mostanában a családba?
13. Szklerózis multiplex vagy túl korai Parkinson -kór jelei jelentkeztek -e?
14. Vannak e Önnek, vagy családtagjainak ismeretlen eredetű emésztő szervi panaszai?
15. A fentiekben sorolt betegségektől, állapotoktól retteg-e?

Ha ilyen, és hasonló jellegű problémája van Önnek, vagy ingatlant szeretne, venni vagy eladni, ne is menjen tovább. Olvassa honlapunkat.


Üdvözlöm!

Peidlné Koren Gizella vagyok.


Alap végzettségem, épületszobrász.

Minden, azóta szerzett tudásom végeredménybe az ingatlan körül mozog.

A gipsz stukkókon, rozettákon kívül, festek falra, olajjal, üvegre.
Készítek tiffany dekorációs tárgyakat.
Eddig négy kiállításom volt, ahol kézműves, és képzőművészeti munkáim voltak kiállítva. Legutóbb, pl. Varnusz Xaver orgonaművész biztosított helyet munkáim számára, hangulatos kávézójába.

Mivel izgatott az ingatlanértékesítés, mint szakma beiratkoztam, egy OKJ-s ingatlanközvetítő és értékbecslő tanfolyamra. Rengeteg, eddig nem ismert szaktudásra tettem szert ezen a tanfolyamon. Elsajátítva az ingatlanközvetítéssel kapcsolatos jogi, műszaki, gazdasági, és gyakorlati tudásanyagot.

Eközben szakképzett radiesztéta lettem.

A radiesztézia, egy másik aspektusból vonja a figyelmet az ingatlanokra. Elsősorban, az ingatlan és az egészség kapcsolatát segítik a radiesztéziai mérések, de pl. kútfúrás esetén is hasznosítható.
Foglalkoztam, és foglalkozok még egy tudomány alapjaival, ez pedig a feng-shui.
A szél, és a víz tudománya. Egyfajta kínai térrendezés. Aminek az alapja a rend.
Meghatározásait ellehet fogadni, vagy nem. De amikor, egy sötét, csúcsos tetejű házban élő addig jól menő vállalkozó tönkre megy, és nem egyedüli ilyen eset, akkor biztosan valamennyien elgondolkozunk rajta. Valóban,csak mese a feng shui?

Ezen a honlapon, próbálom megvilágítani az ingatlan közvetítők szerepét, a radiesztézia fontosságát. Folyamatosan megjelennek új, és új ingatlanok, illetve ingatlan keresések.

Mivel az ingatlan vásárlás lényeges pontja a pénzügyi háttér,így lehetőséget adok pénzügyekkel, biztosításokkal foglalkozó kollegák bemutatkozására.
Nyílván,más és más okból fogják,Őket megkeresni.Ezért a lehetőség mindenki számára nyitott, hogy felkerüljön az oldalra, mint pénzügyi tanácsadó.

Az ingatlan belső kiképzésével, dekorációival is foglalkozok.
Ugyancsak a belsőépítészeti részben, ingóságok örökléséről írok.

A link tárba, pedig igyekszem minél több hasznos, szakipari linket feltüntetni.

Mivel az ingatlan a legfontosabb értéktárgyunk, ezért azt remélem, hogy honlapom hasznosan szolgálja majd a tudást, és az üzletet.

Minden az oldalon megjelent információval kapcsolatban a lent, megadott mobil számon, illetve email címen lehet érdeklődni.

Kívánom, hogy sok örömük teljék ingatlanjukba.


Peidlné Koren Gizella

Kapcsolatfelvétel itt

06 30 365 7053
Pénzügyi, és biztosítási háttér
Honlapunkon beljebb haladva felkészült szakemberekkel találkoznak a kik a pénzügyek, képzett szakemberei. Független pénzügyi szakember, hitelügyintéző, biztosítási szakemberek bemutatkozásaival fognak a későbbiekben találkozni.
Az Ő elérhetőségeik mindig, bemutatkozó soraik mellett lesznek találhatóak.
Egy jó ügyvéd jelenléte, elengedhetetlen az ingatlan adás-vételekor.
Ha adás-vételhez, vagy más az ingatlannal kapcsolatos szerződéshez, egyéb jogi problémához ügyvédre van szüksége forduljon hozzánk segítségért. Rugalmas gondolkodású, jól felkészült ügyvédet tudunk Önnek ajánlani.
Ingatlanközvetítés

Külföldi, és magyar ügyfeleink keresnek 1, 2, 3 szobás olcsóbb, és kifejezetten luxus jellegű ingatlanokat. Az érdeklődés középpontjában az I. II. VI. XII. újlipótvárosi, és zuglói lakások állnak.
Pest és pest környéki nagy értékű ingatlanok, pl. vendéglők értékesítését is vállaljuk.
Vállaljuk ingatlanok adás-vételének lebonyolítását. Szükség esetén értékbecslését.
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI